15 éves a DAPTA (2005-2020)

15 ÉVES




15 ÉVES

A DÉL-ALFÖLDI POSTATÖRTÉNETI ALAPÍTVÁNY 2005-2020

15 ÉVES

A kiadvány megjelenését támogatták

Szentes Város Önkormányzata Alapítványunk kuratóriuma Elnök: Tóth László Titkár: dr. Lovászi József Tagok: Nagy Istvánné, Szél Sándor, Verók István Felügyelő Bizottság Elnök: Széllné Tóth Ibolya Mária Tagok: Borsos Ibolya, Juhászné Pálnok Lenke Kiállításvezető: Verók István Könyvelő: Unginé Frányó Erika Műszaki támogató: Labát Pál László A kiadványt szerkesztette: dr. Lovászi József Felelős kiadó: Tóth László Szentes, 2020 Alapítványunk honlapja: dapta.hu Adója 1 %-ával támogassa Ön is az alapítvány közhasznú tevékenységét! Adószám: 18475070 1 06

A kiadvány megjelenését támogatták

Bevezető

2003-ban jelentős szervezeti változás történt a Magyar Postánál. Ennek keretében több vidéki postaigazgatóság megszűnt. A Dél-Alföld területén működő Szegedi Postaigazgatóság hatáskörét 2004. január 1-jétől a debreceni székhelyű Kelet-magyarországi Területi Postaigazgatóság vette át. Az igazgatóság régi szakkönyveire és az 1867 óta gyűjtött postai rendeletek nagy részére megsemmisítés várt. Ekkor született meg az elképzelésünk a postamúlt örökségének megmentéséről és kiállítás formájában történő bemutatásáról. Kiderült, hogy több postás dolgozónak van kisebb-nagyobb magángyűjteménye, amelyet szívesen fölajánlana a majdan megnyíló kiállítás bővítésére. Az összegyűjtött anyag ismeretében elkezdődött a helyszín keresése. Célként fogalmaztuk meg, hogy a három megye középrészén, egy nagyobb postán kapjon helyet a kiállítás, ott, ahol megfelelő hely áll rendelkezésre, valamint elegendő támogató sorakozik fel a cél megvalósítása érdekében. A hely és a személyi feltételek együtt garanciát jelenthetnek a kiállítás létrehozására és majdani működtetésére. Ilyen előzmények után – szakmai és postamúzeumi egyeztetéseket követően – 2003. október 9-én, a Postai Világnapon nagypostavezetői értekezlettel egybekötve Szentes 1. sz. Posta első emeletén egy távközlés által kiürített helyiségben megnyitottuk a dél-alföldi postatörténeti emlékkiállítást. A résztvevők igencsak rácsodálkoztak a sok régi tárgyi és írásos emlékre. További fölajánlásokat kaptunk. Két év alatt olyan mennyiségű anyag gyűlt össze, ami szükségessé tette a kiállítás területének bővítését és jogi helyzetének rendezését. A Postamúzeum vezetője az akkori postamúzeumi helyzet miatt nem vette át a gyűjteményt és a kiállítást, hanem azt javasolta, hogy kezelésére hozzunk létre alapítványt. A Magyar Posta felső vezetése tudomásul vette és támogatta a területen élő postás dolgozók által kezdeményezett alapítvány létrehozását. 2005. június 23-án a Csongrád megyei Bíróság 1260-as folyószám alatt nyilvántartásba vette a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítványt, ami közhasznú besorolású lett, majd 2016-tól – miután együttműködési szerződést kötöttünk Szentes város önkormányzatával – kiemelt közhasznú minősítést kapott. Jogszabályi változások miatt később megszűnt a kiemelt közhasznúsági besorolás, azóta alapítványunk ismét közhasznú civil szervezetként működik. A Magyar Posta mindenkori felső vezetése és Kelet-Magyarországi Területi Igazgatósága elvi, működési és anyagi támogatással segíti alapítványunk postatörténeti és közönségkapcsolat-erősítő tevékenységét. Tóth László kuratóriumi elnök 3

Bevezető

ALAPÍTVÁNYUNK CÉLJA

Tudományos tevékenység, kutatás keretében a postatörténet tárgyi eszközeinek és emlékeinek felkutatása, összegyűjtése, rendszerezése, feldolgozása, regionális és települési postatörténeti kutatások ösztönzése, támogatása, eredményeinek publikálása. Kulturális tevékenység keretében a postatörténet tárgyi eszközeinek, emlékeinek, hagyományainak kiállításokon történő bemutatása, tehetséges pályakezdő fiatalok posta iránti érdeklődésének támogatása. Kulturális örökség megóvása keretében a postatörténet tárgyi eszközeinek megőrzése, felújítása. TEVÉKENYSÉGÜNK AZ ELMÚLT 15 ÉVBEN Gyűjtőmunka Leltárunkban 2020. január 1-jén 4302 fajta tárgy és dokumentum szerepelt, az összes darabszám pedig 6625 volt. A gyűjtőmunkát sok-sok önkéntes adományozó segítette az elmúlt másfél évtizedben. A felajánlásokat ezúton is köszönjük mindenkinek! Az adományozók névsorát ebben a rövid kiadványban lehetetlen felsorolni. Csupán néhány kiemelkedő állománygyarapodást tudunk itt megemlíteni. Pongó Bertalan gádorosi pedagógus gazdag hazai képeslap- és bankjegy-gyűjteményét ajánlotta fel alapítványunknak. Tekintélyes mennyiségű távközléstörténeti eszközt kaptunk Horváth Kálmán átviteltechnikai mérnöktől és Szvetnik Kálmán kiskunhalasi távközléstechnikai műszerésztől. Sok régi távközlési eszközzel gazdagította gyűjteményünket Labát Pál László szentesi műszaki szakember, aki emellett több mint 100 darabból álló mobiltelefon-történeti anyagát is állandó kiállításunk rendelkezésére bocsátotta. Külön köszönjük azoknak a műszaki szakembereknek a segítségét, akik muzeális értékű távközlési berendezések működőképessé tételével biztosították, hogy kiállításunk valóban interaktív legyen. Napjainkban is fontos feladatnak tekintjük, hogy a Dél-Alföldön még itt-ott föllelhető múltszázadbeli postai dokumentumokat és tárgyakat begyűjtsük. Gyűjtési és értékmentési célból évente több körutat szervezünk a régióban. 4

ALAPÍTVÁNYUNK CÉLJA

Állandó kiállításunk Szentesen

Szentes 1. sz. Posta épületében hat teremben és az azokat összekötő folyosókon állandó, bárki által látogatható postatörténeti kiállítást rendeztünk be. Kiemelt célunk volt, hogy a kiállítás interaktív legyen. Minden teremben van olyan régi postai- és távközlési eszköz, ami működőképes és kipróbálható. A látogatók 100 éves telefonon beszélgethetnek, morze-jeladóval vagy ötven évvel ezelőtti távgépíró berendezéssel küldhetnek üzeneteket. A bejárati rövid folyosón a Magyar Posta régi és jelenlegi címerpajzsait, valamint a múlt század elején üzemelt távközlési kapcsolóközpontok fotóit tekinthetik meg az érdeklődők. Ezen a folyosón kaptak helyet Katona Imre „A hírközlés világtörténete” című, hét festményből álló sorozatának reprodukciói is. 1 Az első kiállítóterem egyik felében egy múlt század eleji kisposta, másik felében távközlési emlékek láthatók, egy emléksarok pedig az 1920-2003 között, 83 évig működő Szegedi Postaigazgatóságot idézi. A falakon dél-alföldi postamesterek, postakiadók (1896) és kincstári posták vezetői (1942) arcképei láthatók, valamint Katona Imre egy-egy táblaképe idézi a vidéki postai kézbesítést és a telefonhálózat-szerelést (1960-as évek). 5

Állandó kiállításunk Szentesen

2

A megosztható oktatóterem egyik felében a Magyar Királyi Posta emlékei láthatók az 1867–1948 közötti korszakból, kiegészítve magyar bankjegygyűjteménnyel, az 1848-as Kossuth-bankótól napjainkig. 3 Az oktatóterem másik felében a szocialista korszak jellemző postai tárgyai, egyenruhái és írásos emlékei tekinthetők meg az 1948-1990 közötti évtizedekből. Ebben a teremben található a postatörténeti kutatómunkát szolgáló okirat- és kiadványgyűjteményünk is. 4 A negyedik terem a klasszikus levélposta 20. századi múltjára emlékeztet magyar képeslapok bemutatásával. Ugyanitt található Kass János Kossuth-díjas, Kiváló- és Érdemes grafikusművész által tervezett szinte valamennyi postabélyeg és több bélyeggrafika is, köztük a Feszty-körképről készült kisív és blokk szerkesztésének tervei. A Kass-anyag kezdetben a művész személyes tulajdona volt, az ő megbízásából vittük kiállításokra. Halála után a hagyatékot átadtuk a leányának, és alapítványi költségvetésből Kass-bélyegeket vásároltunk a Magyar Postától, a bélyegtervek másolatait pedig a Bélyegmúzeum bocsátotta rendelkezésünkre. Így most már saját tulajdonunkat képezi a kiállításainkon közönség elé kerülő Kass-gyűjtemény. 6

2

5

Az ötödik terem a hírközlés elmúlt 100 éves történetének tárgyi emlékeit mutatja be. Láthatók itt régi telefonok, távgépírók, rádiók és televíziók. Ugyanebben a szobában kapott helyet több személyes tárgy és okirat Katona Imre, egykori szentesi távközlési műszerész és amatőr festő hagyatékából. 6 A hatodik terem a dél-alföldi postás sport történetének relikviáit őrzi, valamint az egykori jugoszláv posta (PTT) – vajdasági postások által alapítványunknak adományozott – néhány ikonikus tárgyi emlékét mutatja be. 7

5

Az első emeleti folyosó falain lévő tablók posta- és bélyegtörténeti emlékeket tárnak

a közönség elé. A festmények postás amatőr festőktől kapott alkotások. Ugyanitt tekinthető meg Labát Pál László mobiltelefon-történeti gyűjteménye. Az első emeleti lépcsőházi előtér döntően a távközlésről szól. Van itt működőképes CB-központ, Távírómúzeumtól kapott tárgyak és berendezések, valamint itt látható az a minikiállítás is, amit a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Hírközlési Kismúzeumtól kaptunk. A második emeleti lépcsőházi előtérben kaptak helyet a régmúlt és közelmúlt vezetékes telefonkészülékei és más távközlési berendezések. A kiállítás sok régi – és nem is olyan régi – nyilvános távbeszélő-állomást is bemutat. 8

Az első emeleti folyosó falain lévő tablók posta- és bélyegtörténeti emlékeket tárnak

Alkalmi kiállítások, rendezvények

1. Helyi postajubileumi ünnepségek és kiállítások Az alapítvány létrejötte után, 2008-ban, a megnyitásának 130. évfordulóját ünneplő Kondoros postától fölkérést kaptunk, hogy a kiállításukhoz kölcsönözzünk régi postai tárgyakat és okiratokat. 2009-ben pedig Kiskunhalason az ottani postaállomás megnyitásának 220. évfordulójának tiszteletére a városi múzeum és a helyi posta összefogásával postatörténeti kiállítást nyitottak, és megemlékezést tartottak. Ekkor határozta el alapítványunk kuratóriuma, hogy kezdeményezője és támogatója lesz hasonló települési postatörténeti ünnepségek és kiállítások rendezésének a délalföldi régióban. Készítettünk egy komplett posta- és bélyegtörténeti vándorkiállítást, amit fölajánlottunk a megnyitásuk kerek vagy jubileumi évfordulóját ünneplő települési postáknak. 2010. május 8-án Császártöltés volt a vándorkiállítás első állomása. Krutky Józsefné dr., a Magyar Posta üzletágvezetője köszöntötte a jubiláló posta dolgozóit és a település lakóit. A rendezvénynek kedvező volt a visszhangja. A posták között elterjedt a híre az ünnepség és kiállítás fogadtatásának. Megnőtt a vándorkiállítás és a megemlékezés iránti igény. Így az elmúlt 10 évben 45 település postás dolgozói rendeztek a helyi posta megnyitásának kerek évfordulója vagy jubileuma alkalmából ünnepi megemlékezést az önkormányzat és alapítványunk támogatásával. Bács-Kiskun megyében 19, Békés megyében 16, Csongrád megyében pedig 10 településen volt postatörténeti ünnepség és kiállítás. A megemlékezések többségét város- vagy falunapi programok keretében rendezték az érintett posták, a helyi önkormányzat, intézmények és vállalkozók támogatásával. A települések polgármesterei mellett a Magyar Posta országos vagy területi vezetői mondtak ünnepi köszöntőt, vándorkiállításunkat pedig kuratóriumunk egy-egy tagja mutatta be a közönségnek. Alapítványunk kiállítását helyi postások és gyűjtők kincsei tették gazdagabbá. A kisebb postáknak nagyon sokat segítettek a szervezésben a körzeti postavezetők. Okány posta 150 éves, 2010. 07.10. Csorvás posta 150 éves, 2011.09.17. 9

Alkalmi kiállítások, rendezvények



Flipbook Gallery

Magazines Gallery

Catalogs Gallery

Reports Gallery

Flyers Gallery

Portfolios Gallery

Art Gallery

Home


Fleepit Digital © 2021